top of page
Vízilabda_suli_BORÍTÓ_HUN_20190903.jpg

AZ ELSŐ KÉPES VÍZILABDA 
OKTATÓ KÖNYV A VILÁGON

GYEREKEKNEK, EDZŐKNEK, SZÜLŐKNEK - VÍZÁLLÓ, LAMINÁLT, SZÍNES, RAJZOS, 
BŐVÍTHETŐ, KARIKÁRA FŰZVE

KEMÉNY DÉNES, RATKO RUDIC, 
BENEDEK TIBOR, KÁSÁS TAMÁS 
ÉS MÉG TÖBB VÍZILABDA NAGYSÁG 
AJÁNLÁSÁVAL

SZEDLMAYER ILDIKÓRÓL

Ildikó úszó és vízilabda edző, volt úszóversenyző és vízilabdázó. Gyermekkorát úszóversenyzőként töltötte, 16 évesen kezdett fiatalabb gyerekeket oktatni, majd a Testnevelési Egyetemen szerzett diplomát Budapesten. 

 

Úszóként 32 korosztályos bajnoki címet nyert. Alapító tagja volt Magyarország első női vízilabda csapatának, amely győztese lett az első női Országos Bajnokságnak. Oslóban, 1985-ben, amikor a nők először szerepelhettek Európa-bajnokságon, a magyar csapattal ezüstérmet nyert. 

Mégsem elsősorban a versenyzés, sokkal inkább a sport, a víz és a sportközösség szeretete motiválta. 

 

Közel 15 éve foglalkozik hivatásszerűen a legfiatalabb magyar pólós generáció oktatásával, vízilabdázásra felkészítésével. Küldetésének tartja, hogy a gyerekek életre szólóan felfedezzék és megéljék a mozgás és a játék örömét. 


"Küldetésemnek tartom, hogy a gyerekek életre szólóan felfedezzék és megéljék a mozgás és a játék örömét. Vallom, hogy nekünk edzőknek hatalmas a felelősségünk a gyerekek jövőjének alakulásában. Ezért is fontos a nyitottságunk a folytonos tanulásra, az új oktatási módszerekre. Könyvemmel ehhez szeretnék segítséget nyújtani. "
Szedlmayer Ildikó

7Q1A4268-1.jpg

RENDELD MEG MOST!

FerencvárosiTClogó.png
KAPCSOLAT

Köszönöm, hamarosan válaszolok!

CSOMAG KEDVEZMÉNYEKÉRT, KLUBRA SZABOTT, LOGÓZOTT 
OPCIÓKÉRT, ÉS SZPONZORÁCIÓS LEHETŐSÉGEKÉRT VEDD FEL VELEM A KAPCSOLATOT AZ INFO@ILDIWATERPOLO.COM CÍMEN, VAGY ITT... 

bottom of page